Justin Bieber egy gyönyörű gyűrűvel ajándékozta meg Selenát. :)
2012. február 17., péntek
Selena kirúgta a zenekarát
Selena Gomez a Facebook-oldalán bejelentette, hogy különválnak útjaik zenekarával, a The Scene-nel. A híres énekesnő most a színészi karrierjével szeretne foglalkozni, és szabadságot akar adni zenekarának." Külön utakra térünk egy időre. Ez az esztendő a filmekről és a színészkedésről fog szólni, és azt szeretném, hogy ott játszhassanak, ahol akarnak, és azzal, akivel akarnak. Persze visszatérünk majd, de az később lesz. Szeretem őket és szeretlek titeket is. Nem tudom elmondani, milyen hálás vagyok ennek a csapatnak. Velem voltak a kezdetektől, és nem akarom elhinni, hogy tényleg vége"- írta a híresség.
:'((
:'((
2012. február 1., szerda
Selena feltöltette száját?
Selena Gomezen mindeddig nem találtak fogást a rosszindulatú pletykák elindításához, ám most ő is sorra került. A találgatás az énekesnő száját illetően már az EMA óta zajlik, ám mostanra már Selena állítólagos „barátai” is kiteregették a szennyest, nem éppen Selena javára.
Az állítólagos ismerősök szerint Selenának nagyon fontos a külső, és kisebbségi komplexusa volt, mivel vékonynak tartotta a száját. Ezért pár hónapja feltöltette, de pont annyira, hogy megmaradjon természetessége, ne legyen mű hatású.
Nektek hogy tetszik?
Az állítólagos ismerősök szerint Selenának nagyon fontos a külső, és kisebbségi komplexusa volt, mivel vékonynak tartotta a száját. Ezért pár hónapja feltöltette, de pont annyira, hogy megmaradjon természetessége, ne legyen mű hatású.
Nektek hogy tetszik?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)